2 tanmese van, ami igen ellent mond egymásnak...
Nekem jobban tetszik a második, de az elsőt, Erdélyben hallottam egy kedves lánytól :)
A skorpió és a béka
Egy nap a skorpió át akart kelni a folyón. A folyó viszont széles volt, nagy sodrással, a skorpió pedig nem tudott úszni. Hirtelen meglátta a magában békésen üldögélő békát, és elhatározta, hogy szívességet kér tőle.
A béka belement, hogy átviszi a skorpiót a túlpartra a hátán, de csak azzal a feltétellel, hogy a skorpió nem fogja megszúrni. A skorpió, miután átgondolta a dolgot, elfogadta a feltételt, és a szavát adta, hogy nem fogja megszúrni a békát.
Mielőtt még a folyó felét elérték volna, a skorpió belemélyesztette fullánkját a béka hátába. A béka a hátára fordult a folyó vizén, a skorpió szemébe nézett, és könnyekkel telt szemekkel megkérdezte:
- Miért tetted ezt? A szavadat adtad, és mégis megszúrtál.. így most mindketten megfulladunk. A skorpió így felelt:
- Nem tehetek róla. Ilyen a természetem.
A rózsa és a skorpió
Volt egyszer valahol a távol Afrikában egy poros karavánút, melyen gyakran megfordultak kereskedők, utazók.
Egy napon, török kereskedők szállítottak rózsatöveket, de váratlanul homokvihar támadt rájuk, s a megriadt tevék szanaszét szaladtak, szétszórva értékes terhüket. Minden rózsatő elpusztult, kiszáradt a forró napon.
Csak egy kis gyönge tövecske sodródott a széllel, még végül elakadt egy oázis közelében. Mélyen belefúródott a homokba és mivel itt nedves volt a talaj, sikerült megkapaszkodnia.
Három nap és három éjjel kellett ahhoz, hogy kipihenje a borzalmas utazást, s a negyedik nap végre újra érezte az élet lüktetését sejtjeiben. Mohón szívta fel a nedvességet a talajból, szárai kiegyenesedtek, levelei kisimultak, és bimbója újra élénk, vörös színben pompázott. Pár nap múlva a bimbó kipattant és megszületett a sivatag első rózsája. Olyan volt, mint egy igazi csoda a sivár, szürke sivatagban: ....fantasztikusan színes.... ....és csodálatosan illatos.....
Így látta meg őt a skorpió. Még soha nem érzett ilyen vonzerőt. Éreznie kellett ezt az illatot, amihez foghatót soha nem érzett, és látnia kellett ezeket a színeket közelebbről is, amihez hasonlót még soha nem látott. Ezért hát közelebb merészkedett. Egészen közel.....
És a rózsa tövise megszúrta az orrát. Megijedt és hátra ugrott. -Miért bántasz? -kérdezte a rózsát. -Én nem bántalak-felelte a rózsa. -De megszúrtál a tüskéiddel! -A tüskéim nem azért vannak, hogy másokat bántsak, hanem, hogy megvédjem magam másoktól.
-Tőlem nem kell félned, én nem akarlak bántani, sőt, ha kell, megvédelek. -Köszönöm-mondta a rózsa. Gyere máskor is, olyan magányos vagyok.
Így aztán a kis skorpió mindennap meglátogatta a gyönyörű rózsát, és csodálattal nézett fel rá.
Egy napon azonban, a rózsa levelei lehajoltak, s úgy tűnt, nagyon beteg. Amikor meglátta őt a kis skorpió, aggódva megkérdezte: -Mi történt? Mi a baj? Miben segíthetek? .....
És a rózsa így válaszolt: -Nem tudsz segíteni! Túl nagy a forróság, nem találnak már vizet a gyökereim. A kis skorpió nem kérdezett többet, megfordult és elindult az oázis irányába. A kúthoz érve szájába vett egy csepp vizet, és visszaszaladt a rózsához, és a tövéhez cseppentette.
A rózsa bágyadtan hajtotta le a fejét és csüggedten mosolygott a kis skorpió értelmetlennek tűnő erőlködésén. De a skorpió, most nem törődött mással, csak elszaladt és visszajött, egy újabb csepp vízzel, tette ezt tízszer, százszor, ezerszer..... És este, amikor lenyugodott a Nap, és felkelt a Hold, a rózsa újra felemelte fejét, és boldogan nyújtotta a telihold felé, s illatát széthordta a szél.
A kis skorpió végkimerülés szélére került, elnyúlva feküdt a rózsa lábánál, de szeme ragyogott, ahogy felnézett rá. S ekkor a rózsa letekintett, s hálásan mondta: -Megmentetted az életemet. Bárcsak meghálálhatnám valaha. Mit tehetek érted?
-Nincs más kívánságom, csak egyszer az életben szeretném közelről érezni a virágod illatát. De tudom, te nem tudsz hozzám lehajolni, én, pedig nem tudok felmászni, mert tüskéid agyonszúrnának.
A rózsa ekkor elmosolyodott, megrázta magát, s lehullott az összes tüske a száráról. Tudta, hogy így védtelen marad, de ez volt a legkevesebb, amit megtehet a kis skorpiónak hálából.
És ekkor a kis skorpió összeszedte utolsó erejét, és felmászott a rózsa szárán, egészen addig, míg el nem érte a virágot. Ekkor ollóival vigyázva átkarolta, fejét óvatosan bedugta a szirmok közé... S, mint szerelmes férfi, ki arcát kedvese hajába fúrja, úgy szívta be a kis skorpió is, a rózsa bódító illatát. Egészen beleszédült! Itt a magasban a tömény illat, a csillagok ragyogása, és a sivatag végtelensége megérintette lelkét.
Elmosolyodott, mert mostmár tudta, mi a boldogság.
Lábai elernyedtek, ereje elfogyott és ájultan zuhant vissza a rózsa tövéhez. A hajnal első sugarai, már csak a kihűlt testét találták. S a rózsa szirmaival összegyűjtötte a hajnali harmatcseppeket, s mint könnyeivel megsiratta a kis skorpiót. Néhány csepp a skorpióra csöppent, rózsaillattal borítva be testét.
Néhány nap múlva a rózsa is elhervadt, nem volt már, ki vízcseppekkel táplálja a nagy forróságban.
Az emberek sok-sok év múlva, találtak egy elhalt skorpiót a sivatagban. Nem értetették, hogyan lehet rózsa illata, hiszen a rózsát és a skorpiót olyan hatalmas távolság választja el egymástól. Több ezer kilométer.... Nem tudták, és nem is tudhatták, hogy létezik egy magasabb rendű erő, mely két sorsot egymáshoz rendel és összekapcsol!
