A Hold születése

Kvantum Príest:

A Hold születése.

2010. november 22., 19:57

A hold, mindig is a legnagyobb rejtélyek, és misztikumok körébe tartozott ez az égi test, amióta csak az emberi faj felegyenesedett, és képessé vált a magasabb szintű gondolkodásra.

A holdról sok-sok monda, és mese született meg, ami a fontosságát, s a különös képességeit mutatja.

A holdat annyira tisztelték a több ezer éve, különösen az ókori Rómában, hogy külön istent, pontosabban istennőt rendeltek hozzá Luna néven.

Sok ezer, évig találgatták égi kísérőnk születésének az okait.

A tudományban is rengeteg elmélet, teória, és elképzelés született meg, ami elmondja, hogyan jött létre a hold.

Mára a modern tudománynak, és az űrkutatásnak köszönhetően meg tudjuk válaszolni teljes pontossággal eme ősi kérdést.

Az egyik legnépszerűbb, és a mára legelfogadottabb elmélet a hold születésével kapcsolatban, amit valóban a legtöbb bizonyíték támaszt alá, és így, ami már nem csak egy elmélet, hanem többszörösen bizonyított tény, egy az 1960-as években élt George Darwin-nak hívott Amerikai tudós vetett fel a saját számításai alapján.

Kezdetben, mivel még nem igazán tudta ezt az elméletét megfelelően bizonyítékokkal alátámasztani, így a tudományos világ elsőre nem is nagyon tudta elfogadni azt.

Az elmélet leginkább a szintén az 1960-as években nyert bizonyítást az Amerikai Apolló űrprogramnak köszönhetően.

Előbb azonban tudjunk meg egy pár tényt a holddal kapcsolatban.

A hold mintegy 385000 kilométerre, pontosabban 384402 kilométerre van, a Földtől.

Ez a távolságot a fény 1,3 másodperc alatt teszi meg.

A hold nem forog a saját tengelye körül úgy, mint a Föld, tehát mindig csak az egyik oldala néz a Föld felé. 

A naprendszer többi bolygójának a holdjai közül a miénk az ötödik legnagyobb.

Az átmérője 3476 kilométer, tehát úgy egyharmada a bolygónk átmérőjének.

A felszíne kopár, és sziklás. Hatalmas, mára rég kihűlt láva síkságok alkotják, és dombok tarkítják a felszínét.

A hold legnagyobb részt azonos kőzetekből áll, mint a bolygónk, és ez pedig szilícium.

Tehát nagy részét szilícium teszi ki, a felszínén meg vazikuláris bazalt, sima bazalt, regolit, és anortozit a gyakori.

A regolit, pl. egy ma egyre inkább a figyelem középpontjában lévő ásvány, aminek magas az oxigén, és a hidrogén tartama. A regolitot a jövőben tervezett holdra szállások, és az ott létrehozandó kolóniáknál akarják majd hasznosítás szempontjából feldolgozni.

Égi kísérőnknek nincs légköre, és a felszínén emiatt óriásiak a hőingadozások, mert árnyékban -134 C fok hideg, de a napsütötte oldalon pedig +140 C fokforróság van.

A hold tömege egy hatoda a Föld tömegének, emiatt a holdon a felszíni gravitációs gyorsulás 6-szor kisebb, mint bolygókon, ezért a holdon egy 60 kilós ember csak 10 kilót nyomna, és egy ember 6 méter magasra is képes lenne felugrani. Mókás egy hely!

A kráterekkel tarkított hold felszín, minek kráterei az egykori hatalmas kataklizmáról árulkodnak.

1959-ben a Luna-1-es űrszonda megközelítette a holdat, s egy kört tett meg körülötte, s rengeteg fényképet készített a felszínéről, amik segítségével pontosan feltérképezték a hold domborzatát.

Ugyan ebben az évben a Luna-2-es űrszonda le is szállt a felszínére, de a landolás után csak rövid ideig működött, de sok képet készített, miközben leszállt.

1966. február 3.-án a Luna-9-es űrszonda volt az első, ami leszállt a holdra, és hosszabb ideig működve elég sok képet készített a felszínről, valamit a domborzatról. A Luna-9-es a maga nemében egy sajátos kis laboratórium volt, amit mintagyűjtő készülékekkel szereltek fel, hogy elemezze a holdon lévő dolgokat.

A hatvanas évek első felében az Oroszok is a saját űrprogramjaik keretében több mesterséges szondát küldtek a holdhoz, melyek közül a Lunokod nevű szonda sokáig haladt a holdon kőzet mintákat begyűjtve, elemezve, és képeket készítve. A Lunokod, szintén egy kis laboratórium volt, ami a minták elemzéséből származó eredményeket Rádi hullámok segítségével visszaküldte a Földi űrközpontoknak, hogy ott azokat feldolgozhassák.

Az 1960-as évek második felében a híres Apolló űrprogram keretében rengeteg új technológiát próbáltak ki, az űrhajózás területén. 1968-ra az Apolló 10-es űrrakéta elsőként kerülte meg a holdat, azután pedig 3 napig tartó űrutazás után az Apolló 11 legénysége (Niel Armstrong, Edwin Aldrin, és Michael Collins asztronauták) 1969. Július 20-án sikeresen az emberiség történetében először a holdra szálltak.

Minden egyes alkalommal, amikor csak emberi szerkezet szállt le a holdra, mindig nagyon sok a felszínén lévő kőzetmintát elemezett. Az Apolló program során a holdról visszatérő asztronauták összesen majdnem 200 kilónyi hold kőzetet hoztak vissza a Földre tudományos elemzés céljából.

Tehát nagyon sokszor, és igen alaposan vetették vizsgálat alá a holdunkat. Így végre pontosan összeállt a kép a kialakulásáról. E vizsgálatok alapján sikerült pontosan meghatározni a hold korát is. Az egész naprendszer kialakulásáról elkészített modellbe is beleillett, s még fel is frissítette azt a holdkialakulásáról szóló modell.

A hold ma.

Íme, a hold kialakulásának folyamata: Annak idején midőn még nem létezett a naprendszer, mert 4,6 milliárd éve a helyén egy szupernóvának nevezett óriás csillag helyezkedett el, ami később a belső működésének köszönhetően felrobbant, és szétszórta a belsejében lévő anyagokat, és elemeket sok millió kilométeres körzetben.

A szuperóriás csillag hatalmas robbanása után óriási kiterjedésű csillagpor, és csillagköd, meg anyag halmaz maradt vissza. Ebben az anyag halmazban a gravitációvonzó ereje miatt összecsomósodások, anyag csomópontok kezdtek felgyülemleni, amik közül a legnagyobb a központban állt össze, s beindult a belsejében a stabil magfúzió, minek következtében világítani, és meleget adni kezdett így lett a nap.

4,5 milliárd év múlva a nap körül a rengeteg anyag felhőből a gravitációs erőnek a következtében kialakultak a ma is a naprendszert alkotó többi bolygók. De a számítások szerint, és sok fizikai bizonyíték szerint a naprendszerben nem csak 8 bolygó alakult ki, hanem mint egy 100 kisebb, mára rég elpusztult bolygó képződött.

Tehát a korai naprendszerben rengeteg sok bolygó volt, és még nem igazán alakult ki ezen bolygók között a stabil gravitációs vonzás. Ez azt jelentette, hogy mivel még nem volt stabil az ős naprendszer, így bizony a sok kis őrült bolygótól olyanná vált, mint egy nagy-nagy billiárd asztal, amin a golyók folyton egymásnak ütköznek.

Szóval a sok bolygó elkezdett egymásnak ütközni, s ezért több bolygó elpusztult, míg több máig is megmaradt.

Ez matematikailag tökéletesen ki lett számítva, és sok rá a gyakorlati bizonyíték.

A bizonyítékok alapján elég valószínű, hogy a mi bolygónkat sem kímélték meg ezek az ütközések.

A bolygónk kora 4,5 milliárd év, egészen pontosan 4567 millió esztendő, és úgy 4537 millió éve a bolygóközi ütközésektől hemzsegő ősnaprendszerben egy Teia nevű kb. Mars bolygó méretű  planéta, vagyis egy fele akkora égitest, mint a Föld néhány százezer kilométernyi távolságban ütköző pályára került a Földdel szemben.

A számítások szerint ez a Teia nevű, Mars méretű bolygó megközelítőleg 11000 km/h-s sebességgel néhány nap alatt hajmeresztően közelkerült a Föld anyához!

4537 millió éve azon a bizonyos napon, ahogyan egyre jobban közeledett védtelen bolygónk felé, úgy vált egyre nagyobbá, és nagyobbá az égen a közeledő Teia bolygó!

Végül csak nem az egész eget betöltötte, mert annyira közel került hozzánk.

A Földön egy hatalmas fény ragyogott fel, ami beborította a hegyeket, völgyeket, és síkságokat.

Az egész ég fénybe borult.

Másodpercekkel később katasztrofális földrengések kezdődtek, hatalmas repedések keletkeztek, hegyek omlottak össze, több ezer kilométert borított be a láva.

Egy planetáris ütközés modellje.

A Teia a Föld szélének ütközött, és tovább "gurult" rajta. Ahogyan súrolta bolygónk szélét fokozatosan összetöredezett, hatalmas robajok közepette, s majdnem a  fél földkérget letépte a bolygónkról. Olyan nagy robbanások, és földrengések alakultak ki, amik több milliárd atomrobbanás erejével feletek meg. Elképesztően nagy mennyiségű anyag szakadt, és repült ki a Földből az űrbe. E kiszakadt, nagy törmelék folyamatosan viharzott, és száguldott a kilőtt puskagolyónál sokkal sebesebben a bolygónk körül.

A Teia egy részét benyelte a Föld, a másik része pedig a Földből kiszakadt darabokkal összeállva pályára ált a bolygónk körül.  

Szimulációs modellezés, ami a fokozatait mutatja a Földbe csapódását bolygó utáni történések mozzanatait.

A Földből kiszakadt sok ezermilliárd tonnányi kőzet törmelék fokozatosan a gravitációs vonzás hatására egy nagy gömbszerű alakba rendeződött. Lépésről lépésre mindinkább, ahogyan növekedett ez a kőzetek alkotta gyülem, úgy lett egyre nagyobb a gravitációja, s emiatt a bolygónk körül keringő törmelékeket mindjobban magához vonzotta, és így fokozatosan felépült, mint egy planetáris puzzle, végül pedig elnyerte a mai méretét.

Ez az összeállt kőzet gyülem, aminek a felszíne kezdetben nagyon forrongott, kihűlt, rövid idő alatt megszilárdult, és megszületett a hold.

A szegény Föld anya egész felszíne teljesen megsemmisült, és mindent beborítottak a vulkánok láva folyamai, valamint a heves ütközés következtében 6000 C fokra hevült fel, szóval K.O. lett neki.

Rövid idő után kihűlt, és megszilárdult a bolygónk felszíne is. 

Mind a mai napig látható az egyik legjelentősebb hatása ennek a 4,5 milliárd évvel ezelőtt a Teia-val történt ütközésnek a lenyomata. Emiatt is vannak az évszakok, mert az ütközés ereje akkora volt, hogy a Föld tengelyét 23 fokban megdöntötte, tehát emberek a bolygónk szószerit oldalra dőlt!

A megdőlés következtében módosult a hő eloszlás, és a napsugárzás szöge, ami átrendeződött az éghajlat.

Több bolygónak nincsen megdőlve úgy a tengelye, mint a Földnek, s ebből következik, hogy egy iszonyúan nagy erő kellett ahhoz, hogy ennyire eldöntse a bolygónkat.

Luna istennő már az esti égboltról nézett le ránk, de egy kis különbséggel, még pedig azzal, hogy akkoriban még sokkal közelebb volt a hold, mint ma, sőt nagyon közel volt.

Luna akkoriban 15-ször volt közelebb, mint ma, és ezért az égre nézve egy valóságos álomba illő, meseszerű látványt nyújtott, ahogy ott ragyogott fenn a csillagok között egy óriási kráterek borította égitestként a kopár dombok, hegyek felett.

Ám, amilyen csodás volt eme látvány olyan nagy veszélyeket is rejtett magában, mert köztudott tény, hogy a hold gravitációs hatása miatt árapály jelenséget fejt ki bolygónkra. Emiatt van dagály, és apály a tengereken.

Amikor tehát a Föld a forgása miatt, a hold felé néz, akkor jobban ki van téve a vonzásnak, amikor pedig nem néz az oldala feléje, akkor nem. Gondoljunk csak bele, hogy ha ma is érződik a hold vonzása, ami az óceánokra hat, na meg időnként még a földkéreg lemezeire hatást gyakorolva földrengéseket tud előidézni, akkor mi lehetet azokban az időkben, amikor 15-ször közelebb helyezkedett el, mint ma.

Pl. 4 milliárd éve az első ősóceánok idején ez igen csak keményen megmutatkozott e vad gravitációs vonzás!

A vonzás olyan erős volt, hogy az alapjában képlékeny belsejű Föld azon részét, ahová este nézett kipúposította, kicsúcsosította maga felé. Megnyúlt a hold irányába.

Ahol csak a hold járt ott mindenhol gigantikus, egy országot földig rombolni képes földrengések követték!

Ám ami az óceánokon történt az ennél mérhetetlenül óriásibb volt, mert az óceán mivel, hogy képlékenyebb, mint  földkéreg, így jobban megemelkedett Luna felé, és kb. 2 kilométer magas szuper cunamiként jöttek esténként a dagályok. Lenyugszik a nap és elkezd fújni a sós tengeri szél a parton. Megremeg a talaj, és a felhők az égről elmozdulnak, sőt elsodródnak, ahogy egy valóságos hegységként közeledett a felhők fölé magasodó dagály.

Minden nap éjszakáján a dagályok miatt egész kontinensek merültek víz alá.

Luna, Gaya oldal bordája, nagyon erőszakos volt még sok sok millió éven át!

A szellem tengere, és az ősleves viharos volt ám.

Ahogyan az elkövetkező 4 milliárd év alatt egyre távolabb került a Földtől úgy egyre inkább abba maradtak a földregések, és cunami dagályok, fokozatosan minden a mai kerékvágásba került.

Lassan a hold a mai helyére vándorolt.

Ma 385000 kilométeres távolságból néz ránk.

A ma a hold minden évben mintegy 3,75 centimétert távolodik el a Földtől, tehát még ma is fokozatosan egyre messzebb kerül tőlünk. 

Azt, hogy ilyen módon távolodik tőlünk, a fejlett lézeres technika segítségével állapítottuk meg, a holdra irányított, lézer sugár vissza is verődik onnan, és pontos mérési adatokat szolgáltat eközben.

A Föld a holdról nézve.

Közismert tény, hogy a lézer sugár elég koherens, vagyis nem szóródik szét, mint a látható fény, ezért alkalmasabb a precíz mérésekhez, pl. a Micro elektronikában a mikro áramkörök pályáinak a  kiméréséhez, vagy a csak néhány mikrométeres tumor sejtek elpusztítására.

1969-ben az Apolló program űrhajósai egy tisztára csiszolt, és ezért csillogó felszínű kb. 50 centis gránit emléktáblát helyeztek el a hold talaján. A gránit emléktáblára van írva az űrhajósok béke üzenete.

Mivel csillogó a felszíne, így bármilyen fénysugár könnyen visszaverődik róla, tehát a lézer is.

Egy nagy felbontású földi teleszkóppal bemérik a gránit tábla holdon elfoglalt helyét, mikor bepozícionálják a teleszkópot, akkor egy meghatározott pontra ráirányítanak egy szintén meghatározott erejű lézer sugarat, a sugár eléri a táblát, és visszaverődik annak a felületéről, vissza a bolygónkra. A lézer sugár fénysebességgel haladva 1,3 másodperc alatt eléri a holdon a gránit táblát, és visszaverődve róla 1,3 másodperc alatt vissza is érkezik a földre, ahol ezt érzékelik.

Ez alapján pontosan megmérhető a hold, és Föld közötti távolság, és ennek az évenkénti eltérése!

De mért távolodik tőlünk, mi az, ami útjára indította, mi az a lendület, és ezt a folyamatos távolodásra sarkalló lendületet honnan kapta?

Itt jön képbe az egykori planetáris ütközés, amikor a Teia bolygó, és a Föld 4,5 milliárd éve összeütközött.

Mint tudjuk hatalmas robbanások történtek, és óriási anyag mennyiség szakadt ki a bolygónkból, és a Teia-ból egyaránt.

Mivel a sok kiszakadt anyagnak a nagy része összeállt, és mint említve volt, hogy ki szakadt a Földből, tehát emiatt eltávolodott a környezetünkből. Tehát az az összeállt törmelék halom lett a hold, és a hatalmas ütközés ereje adta azt a lendületet, amitől még ma is folyamatosan távolodik évente 3,75 centimétert megtéve az égi kísérőnk. 

Mivel az űrben nincsen súrlódás ezért, hogy ha ott egyszer útjára indul valami, az többet nem fog megállni, ha csak nem ütközik bele valamibe.

Tehát a hold a bolygók ütközéséből származó lendület miatt távolodik.

Gondoljuk csak át ezt teljesen ésszerűen: Egy ekkora tömegű égi testet, mint a hold csak is egy hatalmas energia tud mozgásra, esetünkben távolodásra bírni, és egy bolygók ütközéséből származó energia pontosan beleillik a képbe.

Továbbá, ha visszaforgatjuk azt az utat, amit idáig megtett a távolodása során, akkor eljutunk a Földhöz, vagyis innen indult el, tehát valami innen indította útra, mert ráadásul, ugyebár a múltban a hold 15-ször közelebb is volt, mint ma.

Ha pedig azt tudjuk, hogy 3,75 cm-t tesz meg éveként, és, hogy a bolygónktól indult el, továbbá ma már 385000 kilométerre helyezkedik el tőlünk, akkor meg kell szoroznunk az évenkénti 3,75 cm-t  a 385000 km-el, és kijön, az, hogy ekkora évenkénti távolodással 385000 kilométert csak is 4,5 milliárd év alatt tudott meg tenni, pontosabban 4537 millió esztendő alatt. Ez megint beleillik a képbe.

Az a tény is igazolja a hold kialakulásának eme modelljét miszerint bolygónk tengelye abnormális módon 23 fokot van megdőlve, és ezt a megdőlést is az a hatalmas ütközés okozta, végül is csak annak a becsapódó bolygónak lehetett hozzá elég energiája, hogy ezt megtegye.     

Van egy másik bizonyíték is, ami mutatja, hogy egy nagy robbanásból keletkezett hold, sőt ez is azt mutatja, hogy egy másik idegen égitest találta el a Földet.

A holdról hozott meganyi kőzet minta, és ásvány vizsgálata azt mutatja, hogy a hold olyan kőzeteket is tartalmaz, amik nem Földi eredetűek, hanem egy másik a földtől idegen égitestről származnak, tehát a hold nem csak a Föld anyagából keletkezett, hanem a keletkezéséhez egy másik égitest, esetünkben a Földbe csapódó Teia bolygó szolgáltatta a saját anyagait.

A másik, hogy mivel a Földet 4,5 milliárd éve érte a becsapódás ezért mivel a bolygónk folyamatosan változik, így idővel teljesen eltűntek, behegedtek, a becsapódás nyomai (kontinensvándorlás, erózió, időjárás), emiatt már csak kevés nyoma maradt fenn ennek.

De a hold viszont már egyáltalán nem ilyen változó, mivel nem működik a belseje úgy, mint a mi bolygónknak, és nincs rajta erózió, meg időjárás, így nem változik a felszíne sem. Tehát emiatt megőrződött a felszínén lévő kőzetekben az ős múlt. A hold felszínén talált kőzetek, mind azt mutatják, hogy 4,5 milliárd éve a hold kőzetek egy nagyon hatalmas erőbehatást szenvedtek el, és igen magas hőmérsékletnek voltak kitéve. Ez az erő atomi szinten változtathatta meg, és rendezte át a kőzetek, és az ásványok szerkezetét, amitől azok mikor kihűltek, deformálódtak, roncsolódtak.

A hold felszínén ez a rengeteg kőzet azt mutatja, hogy valóban megsemmisítő hatást szenvedett el 4,5 milliárd éve, és csak is egy bolygók ütközése nagyságú katasztrófának van ekkora ereje, ahhoz, hogy ilyet előidézzen.

Sőt a holdon lévő kráterek anyagának a kormeghatározása arra hívja fel a figyelmet, hogy a legtöbb ott lévő kráter nem az elmúlt milliárd évek során a fokozatos meteor becsapódásoktól alakultak ki, vagy legalább is csak részben, hanem a kráterek nagy része kis kivételektől eltekintve egyszerre jött létre a vad, és ütközésektől forrongó ős naprendszerben. 

Luna születése valóban robbanékony volt, de végül is elfoglalta helyét, és ma is sokféle hatást gyakorol bolygónkra.

A hold ma is fokozatosan távolodik tőlünk, és figyelem emberek, úgy 500 millió év múlva már annyira távol fog kerülni a Földtől, hogy nem fogja, a napot teljesen eltakarja, mert már annyira kicsinek fog látszani az égen, tehát 500 millió év múlva már nem lesz napfogyatkozás!