Egymás rabjai vagyunk akarva akaratlanul. Adunk valamit és megállunk.
Lélekmadaram egy gyönyörű Aranyfőnix reménnyel táplálkozik. A Te aranykalitkádban él, de táplálékot ritkán kap. Haldoklik. Kiengedni sem szabad, mert porrá lesz. Hogyan tovább? Erre semmi választ nem kapok. Láttam mágnesként vonzódsz hozzám, de mióta? Nem is tudom.
Kint esik, a hó a lelkem pedig üvölt!
Itt vannak a félelmek, mint ócska démonok. Lebegtetik piros posztóikat, pedig nem vagyunk bikák.
Gyáván megfutamodunk…. Félelmekkel szembe nézni, no azaz igazi. Egyedül kevés vagyok. Ehhez már Te is kellesz!
Van-e merszed hozzá? Vagy ócska kifogásokat fabrikálva elillansz?
Ez lelkemből egy darabka, tegnap született meg, de "démonjaim" miatt nem mertem ide rakni...
Valaki lehet, magáénak tudja be... de csak egy ok-okozat dolga...
Aki elgondolkodik, mit is jelent ez az egész...
Csak ennyit: Mindent.... Semmit.... Idővel kiderül....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése